Bemutatkozás
Berek Szandra vagyok. Az a szertartásvezető, aki nem vezetni akar – hanem kísérni.
Számomra minden szertartás egy új lehetőség, hogy valami igazán különleges szülessen – nemcsak a párnak, hanem minden jelenlévőnek. Hiszek abban, hogy az igazán emlékezetes pillanatok azok, amelyek képesek mindenkit megszólítani, és közösségi élménnyé formálni az ünnepet. A varázslat sokszor a legegyszerűbb dolgokban rejlik: egy mosolyban, egy szeretettel teli pillantásban, egy meghitt érintésben. Ezek adják a szertartások igazi erejét – ettől lesznek személyesek, valódiak.
Én pedig mindeközben nem vezetek, hanem kísérek. Ott vagyok mellettük az egyik legfontosabb pillanatukban – úgy, hogy közben minden róluk szól. Az ő történetükről, a kapcsolatuk mélységéről, azokról a momentumokról, amelyekből a legszebb emlékek születnek.
Kísérem azokat az emlékezetes pillanatokat, amikor:
- a pár egymás kezét keresi – nem látványosan, csak ösztönből.
- a szülők egymásra mosolyognak, mert végre ők is érzik: a gyerekük valóban jó ember mellett van.
- a testvér próbál erős maradni, de elárulja egy remegő mosoly – mert hirtelen eszébe jutnak a gyerekkori emlékek, és hogy milyen hosszú út vezetett idáig.
- a nővér nem csak tanú, hanem az a biztonság, akire mindig számítani lehetett – és ez most a szertartás alatt is érezhető.
- a báty csak biccent egyet a vőlegény felé – de abban a biccentésben benne van minden: az elfogadás, a bizalom, az igazi "vigyázz rá" érzés.
- a baráti ölelés hosszabb a megszokottnál – mert szavak már nem kellenek, csak az együtt megélt évek emléke.
- valaki a násznépből nem bírja tovább, és sírni kezd – nem azért, mert szomorú, hanem mert valami megérintette benne a saját történetét is.
- a menyasszony nem a ruhája miatt ragyog, hanem mert tudja: ebben a pillanatban valóban önmaga lehet. a pár nem tudja eldönteni, sírjanak vagy nevessenek – és végül mindkettőt teszik egyszerre.
- a szertartás végén nem tapsolnak, hanem csak csend van. Egy másodpercnyi, igazi csend. Mert mindenki érezte, hogy ez most valami fontos volt.
- a nagymama utólag azt mondja: "Én ilyet még sosem hallottam, de ez olyan szép volt.
Ez vagyok én – kísérője azoknak az emlékezetes pillanatoknak, amik sokáig velünk maradnak!
Ha ti is ezeket keresitek, jó helyen jártok! Kezdjük el együtt!